Lotte Stúdió - 2003 óta Dunaharasztiban

 
     
 
Egységes elvek, közös célkitűzések

Ágnes és László a stúdiót vezető tanár házaspár 1988-tól az USA-ban élt és dolgozott. A külföldön szerzett tanári tapasztalataik felhasználásával 2003-ban megalapították a Lotte Stúdiót, mely egyéni is kis csoportos angol nyelv oktatással foglalkozik.

    

Stúdiónk a kezdetben az Oxford University Press által kiadott oktatási anyagokat használta fel alapkoncepciónak, mint pl. a  New Headway, Project English, Oxford English for Careers.  Újabban a Traveller, Pioneer, Full Blast, Top és Smart sorozat könyveit helyezzük előtérbe, de akik már elkezdtek egy korábbi tanfolyamot, azokkal befejezzük az elkezdett könyveket.

Emellett számítógépes interaktív és egyéb kiejtésjavító programokkal tesszük hatékonyabbá munkánkat.

 
 
 Lotte Stúdió - Dunaharaszti
 
  • A foglalkozásainkat azoknak ajánljuk, akik szeretnének többet kapni, mint amit az iskolai nyelvoktatás ad, illetve be akarják biztosítani magukat arról, hogy az iskolában maximálisan megfelelnek a tantervi követelményeknek. 
  • Számíthatnak ránk azok is, akik valamilyen okból elmaradtak a követelmények teljesítésében. Számukra az iskolai tankönyveket is beépítjük az oktatási programunkba.
  • Segítségére vagyunk azoknak is, akik felnőttként készülnek fel a különböző szintű nyelvvizsgára.
  • A tantervünk ideális szakembereknek is, akik nemcsak az iskolai tankönyvek anyagát, hanem a munkájukhoz szükséges nyelvezetet is szeretnék elsajátítani.
  • A program nagyszerű kezdőknek, felnőtt kezdőknek, újrakezdőknek és azoknak is, akik nem szeretnék elveszíteni a már valamikor megszerzett tudást.
  • Lehetőségük van a klasszikus angol társalgási magánórák látogatására is, melyben üzleti és szakmai szöveget is megtárgyalhatunk.

 

 Houston - TX
  A stúdiót Ágnes és László közös tanári munkája tartja lendületben. Szemléletben és az alkalmazott módszerek tekintetében hasonló alapokon folyik az oktatás.

Alapvető nyelvtani szabályokat nem lehet megkerülni, így a beszéd-centrikus program is foglalkozik ezzel, ugyanakkor a vizsgára való felkészülésben is helyt kell állni a szóbeli teszten.

 

 Houston - TX San Marino - CA
 

 

 

 

Stúdiónk nem üzemel üzleti nyitva tartás szerint. Kérjük, csak előzetes megbeszélés után keressenek fel minket, hogy ne zavarják az oktató munkát.

Iskolás diákjaink számára a kora délutáni óráinkat ajánljuk, melyek segítséget nyújtanak az iskolai feladatok megoldása mellett a nyelvvizsga korai letételében is, mely 40 pont előnyt jelenthet egy későbbi felvételinél.

Felnőttek akár kora reggeltől egészen az esti órákig igénybe vehetik szolgáltatásainkat. (6.30 - 21.00)

Vasárnap és a munkaszüneti napokon mi is zárva tartunk.

Kérjenek telefonos felvilágosítást az órarendi beosztásról.

  

   

Már ez is történelem - California 1988 - 2004

További képek (hamarosan)  ]

Keresőben talált erre az oldalra? Kérjük látogassa meg a honlapunkat a saját navigációs keretében a www.lottestudio.hu címen.